A fű is csak termőföldben lesz igazán szép. Ha szükséges szerezzünk be, 15-20 cm mélységű réteggel számoljunk, ha magágyat készítünk elő.
Ha anyagi keretünk megengedi, a termőföld alá vakondhálót is lerakhatunk, bár az sem nyújt teljes védelmet a kis földtúrók ellen. Jobban járunk, ha megszabadulunk a kert egyéb kártevőitől és ezzel űzzük ki a vakondot is a kertből.
Meg kell tervezni a tartósan szép gyep sarkalatos pontját a vízelvezetést és az öntözést is. Automataöntöző rendszer kiépítését érdemes szakemberre bízni, aki a többi növény vízigényének ismeretében a megfelelő helyekre telepíti a csőrendszert.
A siker érdekében már hónapokkal a füvesítés előtt meg kell kezdeni a munkálatokat. A fű csak jól előkészített, gyomoktól és kártevőktől mentes, tápdús talajban fog szépen kikelni. Bizony, ha szép füvet szeretnénk jövőre, akkor már most el kell kezdeni a munkákat. Nem a füvesítésnek kell neki ugrani, ha nem elő kell készíteni a talajt (talajjavítás), hogy ősszel majd be tudja fogadni a fűmagokat.
A talaj megfelelő megtisztítása időigényes folyamat, nem lehet elég korán elkezdeni. Az elsődleges feladatunk, hogy a talajt a gyep számára megfelelő állapotba hozzuk. A tereprendezés és talajjavító tápanyagozás segítségével a talajban lakozó baktériumokat, a gyep számára hasznos mikroflórává változtatjuk.
A füvesítés előtti talajjavítással megelőzhető, hogy a kert fenntartása egy végeláthatatlan küzdelem és munka legyen. Első teendő a vegyszeres gyomirtás. A glifozát tartalmú vegyszerek (Glialka, Roundup, Medallon) felszívódnak a gyomnövények szárán és levelén, majd kb. 10-14 nap alatt kifejtik hatásukat. Az erőszakosabb gyomok (pl. tarackos fűfélék, apró szulák) esetében akár kétszer is el kell végezni a gyomirtást a megfelelő eredményhez (előfordulhat, hogy elsőre nem sikerül).
Ahhoz, hogy a gyep megfelelően fejlődjön legalább 10-15 centiméternyi termőréteg szükséges. Az ilyen vastagságú réteg már képes megfelelően tárolni a vizet és a tápanyagokat. A vékonyabb földréteg hamarabb kimerül és kiszárad (pl. aknafedélre füvesítés). Számolni kell azzal, hogy a hozatott termőföld szintén fertőzve lehet gyommagvakkal. Megoldás, ha a gépi kapálás és a tereprendezés után pihentetjük a területet, hagyunk időt a gyommagvak kihajtására, majd elvégezzük a gyomtalanítást.